A környezet fenntarthatóságával, az ember és természet - finoman szólva ellentmondásos - kapcsolatával foglalkozó szakterület egyik leginkább közismert fogalmát két kanadai ökológus, William Rees és Mathis Wackernagel alkotta meg: ez az ún. ökológiai lábnyom, az elmúlt évtizedekben az egyik
[>>>]
A környezet fenntarthatóságával, az ember és természet - finoman szólva ellentmondásos - kapcsolatával foglalkozó szakterület egyik leginkább közismert fogalmát két kanadai ökológus, William Rees és Mathis Wackernagel alkotta meg: ez az ún. ökológiai lábnyom, az elmúlt évtizedekben az egyik leggyakrabban használt alternatív makrogazdasági mérőszám. Ez egy olyan speciális érték, amely azt fejezi ki, hogy egy adott társadalomnak (régiónak, csoportnak, vagy egy személynek) mennyi földre és vízre van szükség önmaga fenntartásához, és az általa megtermelt hulladék elnyeléséhez. Ez a terminus áll a középpontjában annak az - egy kivételével csupa magyar szerző által jegyzett - tíz tanulmánynak is, amelyek hazai viszonyok között vizsgálják a problémakört. A kötet első dolgozatában olvashatunk az iskolába járás ökológiai lábnyomáról (helyi példán); Gerber Szandra egy svájci és egy magyar falu ökológiai lábnyomát veti össze, míg Régner Dzsenifer a sajátját elemzi tudományos igénnyel. A folytatásban olyanokról esik szó, mint hogy a táplálkozás - és ezen belül is a nyers növényi étrend - miként befolyásolja ökológiai lábnyomunkat; elemzésre kerülnek az éghajlatváltozás pregnáns elemei és a válsággal kapcsolatban mutatott jellemő attitűdök; tanulmányozhatjuk a tudomány viszonyulását e komplex kérdéskörhöz, a fenntarthatóság ellen ható tényezőket, a népességnövekedés (és az azzal kapcsolatos előítéletek) témáját. Az utolsó tanulmányban Colin Tudge azon elképzelését fejti ki, hogy miként lehetne akár tízmillió ember számára is elegendő egészséges táplálékot termelni a fenntarthatóság megőrzésével. A kötetet - amely szakgyűjtemények polcaira javasolható - a szerzők rövid bemutatása zárja. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]
