Az 1889. január 30-án bekövetkezett mayerlingi tragédia mind a mai napig foglalkoztatja a történészeket és az írókat is (Bart István 1984-ben született, és a mai napig alapműnek számító munkáját a kiadó vélhetően nem véletlenül jelentette meg második kiadásban, melyet a 201710099-es tételszámon   [>>>]

Az 1889. január 30-án bekövetkezett mayerlingi tragédia mind a mai napig foglalkoztatja a történészeket és az írókat is (Bart István 1984-ben született, és a mai napig alapműnek számító munkáját a kiadó vélhetően nem véletlenül jelentette meg második kiadásban, melyet a 201710099-es tételszámon ismertettünk részletesebben). Az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse, Rudolf főherceg (1858-1889), Erzsébet királyné (Sisi) és Ferenc József fia 1881. május 10-én kötött házasságot az életrajzi regény írójával, Stefániával (1864-1945), aki belga királyi hercegnő, szászországi hercegnő, szász-coburg-gothai hercegnőként, 1864-ben a Leacken kastélyban látta meg a napvilágot. A tizenhét éves, még gyermeklány asszony csak később tudta meg, hogy Rudolf már a leánykérésre is magával utaztatta szeretőjét, Vetsera Máriát. Stefánia fiatalasszonyként élvezte az udvar pompáját, ifjúságától kezdve szeretett volna utált példaképe, Sisi nyomdokaiba, majd helyébe lépni. Ám ez nem adatott meg neki, mivel Rudolf meglehetősen kicsapongó életet élt, és az akkor gyógyíthatatlan nemi betegségével meddővé is tette asszonyát. Számos próbálkozásuk volt mindkettőjüknek arra nézve, hogy stabilizálják házasságukat, ám valahogy ezek az alkalmak sohasem estek egybe, és Rudolf egyre mélyebbre csúszott a lejtőn, míg végül egy alkoholmámorban eltöltött szerelmi légyott után megölte Vetsera Máriát, majd magával is végzett. Stefánia úgy érezte, anyósáék őt is felelőssé teszik a történtekért, és valójában férje, akit gyilkosnak tekintett, sokkal több szánalmat kapott halála után, mint ő, akinek el kellett szenvednie Rudolf kicsapongó élete miatt, számos megaláztatást. Később (1900-ban) férjhez ment Lónyay Elemér herceghez (1863-1946), akivel példás, szép házasságban éltek, és ekkor határozta el, hogy leszámol múltjának sötét emlékeivel és papírra veti történetüket, úgy, ahogyan azt ő átélte és látta. Ezt olvashatja most az érdeklődő, a jól megírt önéletrajzi kötetben, amelyet számos, a császári és királyi családot megörökítő, múzeumokban fellelhető fekete-fehér fotó tesz teljessé. Az ajánlásra érdemes munkát névmutató és Csorba László értő utószava zárja. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]