1939 és 1941 között, miközben Európában már javában tombolt a háború, az Egyesült Államok történetének egyik legzavarosabb időszakát élte. Franklin Delano Roosevelt hadba lépéssel kapcsolatos elképzeléseit heves és tömeges ellenállás fogadta. A képviselőház és a külügyminisztérium is az   [>>>]

1939 és 1941 között, miközben Európában már javában tombolt a háború, az Egyesült Államok történetének egyik legzavarosabb időszakát élte. Franklin Delano Roosevelt hadba lépéssel kapcsolatos elképzeléseit heves és tömeges ellenállás fogadta. A képviselőház és a külügyminisztérium is az elszigetelődés híveinek befolyása alatt állt, és nem hagyta, hogy az elnök egy jottányit is eltérjen az izolacionizmus politikájától – igaz, e testületeket megkerülve Roosevelt kisebb mértékben tudta támogatni a németek ellen küzdő briteket, majd a szovjeteket is hadianyaggal és ellátmánnyal. Közben az America First Commitee mozgalom egyre erősödött. Meghatározó alakja, a pilóta Charles Lindbergh Roosevelt után a második legnépszerűbb ember volt Amerikában, és nyíltan rajongott a nácizmus eszméiért. A Német-Amerikai Bajtársi Szövetség gyújtó hangú gyűléseket tartott Hitler védelmében és a náci Németország támogatása érdekében. Még New Yorkban, a Madison Square Gardenben is tartottak 1939 februárjában olyan nagygyűlést, melyen húszezer szimpatizáns lengette az amerikain kívül a horogkeresztes zászlókat, német zenékre menetelt, a német gyökerű családok egy része pedig ekkoriban gyakran nácibarát táborokban töltötte a hétvégéket New Jersey-ben vagy Long Islanden. Mindezzel egyidőben, Amerika-szerte felerősödött a félelem, hogy a német származású amerikaiak voltaképen náci ügynökök, akik nemcsak kémkednek a Harmadik Birodalomnak, hanem szabotázsakciókra készülnek. Az FBI rengeteg állampolgári bejelentést kapott ekkoriban megbújó német kémekről. Az esetek többsége persze tévedés volt, de ez nem jelenti azt, hogy ne lettek volna tényleges náci kémek is az országban. Az ún. Duquesne kémhálózat tagjait 1941 őszén leplezték le: harminchárom, többségében amerikai állampolgár volt a tagja, akik kulcsfontosságú beosztásokban dolgoztak különböző amerikai vállalatoknál, és műszaki-technológiai jellegű információkat adtak át a németeknek. Ez a történet, meg a korszak általános történései jelentették az ihletet Andrew Gross most magyarul is megjelenő regényéhez, ám maga a történet fikció. A cselekmény azon a bizonyos 1939. februári estén veszi kezdetét, amikor Hitler több mint húszezer kővetője gyűlik össze a Madison Square Gardenben, hogy meghallgassák igazi, vérgőzős fasiszták gyűlölettől fröcsögő beszédeit, melyben Amerika minden bajáért a zsidókat és a nemzetköziséget teszik felelőssé, nem kímélve persze a kommunistának beállított Rooseveltet sem. A rendőrség hatalmas erőkkel készül a rendezvényre, a várható balhékra, és az ellentüntetőkre is. Közéjük tartozik egy Charles Mossman nevű zsidó fiatalember is, aki épp egy közeli bárban iszogat, szidja a nácikat, ám hamarosan négy részeg náciszimpatizáns kezd randalírozni a bárban. Charles végül összeverekedik velük, át a csetepaténak egy vétlen kamasz áldozatául esik, és Charlest két év börtönre ítélik. Mikor 1941 júliusában szabadul, a New York-i közhangulat még forrongóbb, mint korábban. Ugyan az életét döntően megváltoztató tüntetés szervezői, a Német-Amerikai Bajtársi Szövetség feloszlott, vezetőjét, Fritz Kuhnt pedig adócsalás vádjával letartóztatták, Charles Lindbergh és mozgalma egyre népszerűbb, pedig eközben a németek már Londont bombázzák. A férfi visszatér szeretett feleségéhez, Natalie-hoz, és végre nem csak a beszélőkön láthatja a kislányát, Emmát. Viszont egyre kevésbé tetszik neki, hogy a lánya a szembe szomszéd svájci házaspárral, Willi és Trudi Bauerrel barátkozik. Látszólag kedves párról van szó, de az általuk megfogalmazott gondolatok nem tetszenek Charles-nak. Mi van, ha valójában náci kémek?... "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]