A kisregény – ahogyan a címbeli kaddis jelzi – gyászima, de még inkább mozaikos szerkezetű, idősíkokat váltogató emlékállítás a zsidó házaspárnak, Arielnek és Sarah-nak, és rajtuk keresztül a holokauszt túlélőinek. Ariel és Sarah, miután élve kerültek ki a lágerből és megszületett a fiuk, Julien,   [>>>]

A kisregény – ahogyan a címbeli kaddis jelzi – gyászima, de még inkább mozaikos szerkezetű, idősíkokat váltogató emlékállítás a zsidó házaspárnak, Arielnek és Sarah-nak, és rajtuk keresztül a holokauszt túlélőinek. Ariel és Sarah, miután élve kerültek ki a lágerből és megszületett a fiuk, Julien, úgy gondolják, hogy a gyermeküknek teher nélküli életet biztosítanak, őt már ne nyomassza a sötét múlt, az a korszak, amikor Németországban „fölfüggesztették a civilizációt. A szülők igyekeznek nem beszélni a zsidók sorsáról, személyes fájdalmaikról, ám az érzékeny gyerek sok mindent megsejt, meg aztán a rokonok és ismerősök elejtett szavaiból is kezdi érteni a múltat. Valójában a szülők is vívódnak, mi a helyes magatartás. Sarah azt mondja, azért maradtak életben, hogy elbeszéljék a rettenetet, hogy emlékezzenek és emlékeztessenek. Ariel viszont úgy véli, az emlékezéssel és elbeszéléssel csak prolongálják a múltat, a barbárság korát, és egész földi létükben a halottakkal kéne együtt élniük. A sokat sejtő fiatalember – szinte a derengő múlt előli menekülésképpen – Párizsba költözik, ahol színházi rendező lesz. De a múlt ott is kísérti, és csak szülei halála, illetve nősülése után képes új életet kezdeni. Sokszor fölidézi apja intelmét, hogy ne éljen a múltban, miközben maga képtelen volt szabadulni tőle. A regény jeleneteket, epizódokat, helyzeteket és gondolatfutamokat örökít meg Julien életéből, aki először még gyermeki kíváncsisággal érdeklődik a szülei generációja tapasztalatai iránt, aztán egyre tudatosabban. „Hatéves voltam, amikor először láttam sírni az apámat. Akkor lettem felnőtt. Gondoltam. Negyven évig eltartott, amíg azzá lettem – mondja. A regény voltaképp az új élet felé tartó Julien negyven évéről szól, ennek meghitt és szomorú epizódjait idézi meg. Azt az életet ábrázolja, amely ugyan feledni akar, de nem tud. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]