1827-ben, Aszódról indult Láng Henrik kalandos élete, és 1907-ben ért véget Budapesten. Egy Türingiából betelepedett tímár fia volt, aki Petőfi iskolatársa és a fiatal Podmaniczky Frigyes pajtása is volt, pár elemi iskolai osztály elvégzése után pedig apja mellett kezdett dolgozni. Mindig is   [>>>]

1827-ben, Aszódról indult Láng Henrik kalandos élete, és 1907-ben ért véget Budapesten. Egy Türingiából betelepedett tímár fia volt, aki Petőfi iskolatársa és a fiatal Podmaniczky Frigyes pajtása is volt, pár elemi iskolai osztály elvégzése után pedig apja mellett kezdett dolgozni. Mindig is érdekelték a világ dolgai, ám valószínűleg, amikor iskolás korában Joachim Heinrich Campe tizenkét kötetes útleírását és Kolumbuszról szóló művét olvasgatta, még nem sejtette, hogy egyszer maga is eljut több ott leírt helyszínre. Ehhez azonban a történelmi események kellettek. 1848 őszén, Aszód számos más lakosához hasonlóan, önként jelentkezett a honvédseregbe, s harcolt a téli hadjáratban, de ott volt Budavár bevételénél és a Komárom környéki harcokban is. A bukás után, a császári hadseregbe történő kényszerbesorozás elől Bukarestbe szökött, majd bejárta az akkori Török Birodalom különböző helyeit (Konstantinápolytól Rodoszon és Jeruzsálemen át Alexandriáig), majd több évet élt Franciaországban. 1858-ban, az amnesztia után rövidebb időre hazatért: postamesterként dolgozott Aszódon, ám mivel az nem biztosított számára kellő megélhetést, kivándorolt Amerikába. 1860-ban érkezett meg New Yorkba: különböző alkalmi munkákat vállalt (dolgozott például a Central Park kiépítésén), dolgozott gyárakban, s több emigráns magyarral is megismerkedett (például Asbóth Sándor tábornokkal). A polgárháború kitörésekor, az általa lelkesen képviselt „szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjének szellemében csatlakozott az Unió hadseregéhez, s a 48. New York-i gyalogezred egyetlen magyar nemzetiségű közlegényeként több jelentős ütközetben is részt vett (például a Pulaski erőd elfoglalásában és Charleston ostromában). 1864 februárjában, az olustee-i csatában megsebesült és fogságba került, s a déliek hírhedt fogolytáboraiba: Andersonville-be és Millenbe zárták. Végül fogolycserével szabadult, s ezredéhez immár századosként csatlakozva, egy évvel később leszerelt. Az amerikai állampolgárságot is megkapta, és visszatért New Yorkba, ahol tíz éven át különböző gyárak vezetője volt. Szíve azonban hazahúzta, s 1875-ben visszajött Budapestre, ahol nyelvtanárként, majd postahivatalok vezetőjeként dolgozott. Emellett pedig gazdag újságírói tevékenységet is kifejtett: az 1850-es évek végén a Szépirodalmi Közlönyben számolt be közel-keleti útjairól és egy párizsi benyomásáról, majd immár Amerikából küldött tudósításokat a Debreczeni Közlönybe, hazatérve pedig a Vasárnapi Újság, a Hon, valamint a Vadász- és Versenylap hasábjain jelentek meg amerikai útibeszámolói és életképei. Ezen cikkek összessége jelenik most meg kötetbe rendezve, Pénzes Tibor Szabolcs, Aszód polgármestere szerkesztésében. Olyan érdekességekről olvashatunk, mint a ramadán megünneplése Konstantinápolyban, a jeruzsálemi zarándokhelyek korabeli állapota, a Closerie des Lilas mulató bohém világa a francia fővárosban, a Hamburg – New York hajóút megpróbáltatásai, a bevándorlók első benyomásai az Újvilágban, az „emigrations vendéglősök, a New York-i rikkancsok sanyarú helyzete, az amerikai németek vadász- és énekversenyei, Szent Patrik napjának megünneplése, rákászat a New York-i öbölben, a nagyvárosi rendőrség működése vagy az amerikai nők korabeli helyzete. Természetesen saját polgárháborús élményeiről is beszámol, a 10. hadtest 1862-63. évi működésétől fogságba esése körülményein keresztül az andersonville-i fogolytábor pokláig. Az utolsó fejezetben azok az írások kaptak helyet, melyek az Egyesült Államok és Magyarország közötti párhuzamokat tárgyalják, az oktatástól a kereskedelmi viszonyokon vagy az egészségügyön át a lótenyésztésig. [<<<]