A tényregény 1951 áprilisától, a fővárosi kitelepítések kezdetétől a Sztálin halálát követő hónapokig terjedő két év krónikája, két család történetének drámai időszakában ábrázolja a Rákosi-korszak sötétségét. A szereplők valóságos személyek: Szabó Miklós (1890-1969) táblabíró és családja, valamint   [>>>]

A tényregény 1951 áprilisától, a fővárosi kitelepítések kezdetétől a Sztálin halálát követő hónapokig terjedő két év krónikája, két család történetének drámai időszakában ábrázolja a Rákosi-korszak sötétségét. A szereplők valóságos személyek: Szabó Miklós (1890-1969) táblabíró és családja, valamint gróf Apaffy Jenő és övéi, akiket Budapestről a Pest megyei Újszilvásra telepítenek ki néhány bútordarabjukkal és pár batyunyi ingóságaikkal. Egy értelmiségi és egy nemesi család életének fölsűrűsödő drámai fordulatait beszéli el regényes formában a szerző. Bemutatja azt a kegyetlen folyamatot, ahogyan először a lakásuktól, majd személyes szabadságuktól, nyugdíjuktól, megélhetési lehetőségeiktől is megfosztják őket. E drámai folyamat epikus rajzába szövi bele az író azt a nagyon fontos kérdést: vajon hogyan fogadják a „pesti urakat a falusiak, azok a kulákok, akikhez – őket is büntetendő – betelepítik a száműzötteket. Szabó Ildikó Angéla az események sodrában érzékelteti az előbb tartózkodó, később egyre nyilvánvalóbban szolidaritássá váló együttérzést, amit az újszilvásiak tanúsítanak a meghurcolt emberek iránt. Sorsközösségük összetartó erejét növeli, hogy valamennyiüknek egyre rosszabb lesz a sorsa: bevezetik a jegyrendszert, elkezdődik a termények kötelező beszolgáltatása, a padlás-lesöprések gyakorlata, a békekölcsön-jegyzés kényszere, a folyton akadékoskodó és büntető hatóságok növekvő szigora. A Szabó és az Apaffy család tagjai között szoros kapcsolat szövődik, miközben a gyerekek, a fiatalok a lehetetlen körülmény ellenére próbálnak fiatalokhoz illőn boldogok lenni. Mind a kitelepítettek, mind a falusiak próbálnak megélni, boldogulni és embernek maradni. A szerző a két család tagjainak szerteágazó történetét 1953 nyaráig követi nyomon, az amnesztia törvény megjelenéséig, azzal a tanulsággal, hogy a magyar nép emberségből jelesre vizsgázott a hatósági személyek, rendőrök, ávósok, hivatalnokok pressziója ellenére. Szabó Miklós, a hajdani főbíró – a szerző nagyapja – keserű iróniával jegyzi meg a történet végén, hogy pályája egyik büszkesége, hogy helyt tudott állni a termelőszövetkezet sertéselletőjeként is. Az Ünnepi Könyvhétre megjelent tényregény a kitelepített értelmiség és nemesség vidéki köznapjait, mindennapi szenvedéseit és a falusi társadalom emberi együttérzését örökíti meg. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]