Az ismert költőnő második novellás kötete hangváltást jelez; a Törésteszt (201623378) szenvedélyét és indulatát fölváltotta az emlékezés melankóliája, a visszagondolás csöndes bánata. A "határ" szó e kötetben kétféle értelmet nyer: egyrészt azt jelenti, hogy a szerző 15 éves korában átlépte a
[>>>]
Az ismert költőnő második novellás kötete hangváltást jelez; a Törésteszt (201623378) szenvedélyét és indulatát fölváltotta az emlékezés melankóliája, a visszagondolás csöndes bánata. A "határ" szó e kötetben kétféle értelmet nyer: egyrészt azt jelenti, hogy a szerző 15 éves korában átlépte a román-magyar határt, hogy családjával Magyarországon telepedjék le; másrészt e határátlépés a gyermekkor végét is jelentette, hiszen gyermekkora világa Kolozsvárott maradt. Az első novellaciklus (Füzet, fasor, fény) éppen a gyermekkori emlékek mozaikképeinek kaleidoszkópja. amelyben a tudatműködés szeszélye szerint jelennek meg a gyermekévek mozzanatai. Egyik első emléke, hogy a homokozóban eltemeti a játék babáját, hogy képzeletében így szabaduljon meg újszülött kistestvérétől; azután kamaszlányként izgatottan lapozgat barátnőjével egy szexmagazint, amelynek birtoklása Romániában akkor bűncselekménynek számított (Kupleráj és amnézia). Fölidézi budapesti életének szomorú, megrázó vagy épp derűre okot adó mozzanatait (Föld alatti angyalok); emlékeiben ma, utólag életre szóló példázatokat fedez föl (Öt példázat). Különös jelentőséget tulajdonít a szavaknak, hiszen egy-egy gyerekként hallott mondatot a mai napig őriz (Mondatok; Álmodott mondatok; Vertigo). A kötet második ciklusa (Felnéz, lenéz) utazásai élményeit idézi meg; a harmadik fejezet (Idegen nyelv) esszébe hajló vallomásaiban tapasztalataiból elvonatkoztatott gondolatait örökíti meg. Az utolsó, a negyedik ciklus (Mi marad) darabjaiban visszatér az Erdély és Magyarország közötti haza-váltás, a gyermekkor-felnőttkor kapcsolat kérdéséhez, múlt és jelen, itthon és otthon szembesítéséhez. Egyszerre idézi föl serdülőkori szerelmének lázas izgalmát (A felnőtt gyermek) és a román diktatúra fojtogató légkörét (Titkok), meg a versek lélekgyógyító, fölszabadító hatását (A vers éjszakája). Egyetlen életképben örökíti meg a '80-as évek kolozsvári életének nyűgeit, ahogyan a hosszú sorban állás után megszerzett, kincset érő fagyasztott halat elveszíti a zsúfolt busz tülekedő, lépcsőn csüngő utasainak sodrában (Az iskolában nincs). Szabó T. Anna apró emlékmozaikokat idéz föl szomorkás, tűnődő tónusban, hogy ezekkel a pasztell képekkel alapvető igazságokat fogalmazzon meg gyermekkorról és fölnőtt létről, szabadságról és elnyomásról, magányról és családról, egyéniségről és közösségről, végső soron a felnőtté válásáról. A megőrzött és kinagyított emlékképek minden mozzanatában, részletében példázatot láttat, az esetlegesben mindig fölfedezi a szükségszerűt, az emberi viselkedésben a lelki mozgatórugókat. A lélek pedig sokfelé mozdíthatja az embert, van, akiből besúgó lesz, van, aki magányba gubózik, van, aki megjátszott lelkesedéssel tapsol, más meg az égre tekint - ezeket a típusokat, magatartásokat is megjeleníti az írónő múltidéző, melankolikus hangulatú novelláiban. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]
