Ez a novellás kötet a fiatal író bemutatkozása volt 1977-ben, amellyel újfajta szemlélet és hang nyilvánult meg az akkori magyar szépprózában, noha ez csak egy évtizeddel később, újabb művei megjelenése után vált mindenki számára világossá, akkor, amikor – hipertext módján – e debütáló kötet   [>>>]

Ez a novellás kötet a fiatal író bemutatkozása volt 1977-ben, amellyel újfajta szemlélet és hang nyilvánult meg az akkori magyar szépprózában, noha ez csak egy évtizeddel később, újabb művei megjelenése után vált mindenki számára világossá, akkor, amikor – hipertext módján – e debütáló kötet motívumai, illetve szövegmegoldásai sorra fölbukkantak későbbi könyveiben. Ami viszont az előtte járók nemzedékéhez kötötte, az az erős önéletrajzi jelleg, a hangsúlyos személyiségrajz volt, annak a fiatalos életérzésnek az ironikus fölmutatása, amely az 1960-as és 70-es évek fordulóján tudatosultakra oly jellemző volt: nem érezték otthonosnak a saját világukat, de nem is lázadtak tudatosan ellene, inkább csak lézengtek, rugódoztak egy kicsit. A Virágok című novellafüzér önéletrajzi főhőse – önironikus névválasztással, Győző – a szegedi középiskolás fiú, aki beatzenekart alapít, sportol, amatőr színjátszó, sok mindenbe belefog, de igazán semmivel sem foglalkozik teljes odaadással, a lényeg, hogy az iskolára, a tanulásra minél kevesebb idő és energia maradjon. Még az iskolai élményei közül is a legszámosabbak a WC-ben elszívott cigaretták miatti lebukásveszély izgalmát jelentik, no meg a lányokkal való ismerkedést. Győző sem igazán a szüleihez, sem a lányokhoz, sem az osztálytársaihoz nem kötődik, legjobb barátai – a beatzenekar tagjai – is inkább afféle haverok. Ez a helyét nem is annyira kereső fiú átcsellengi fiatal éveit, de azért valahogy leérettségizik, próbálja megúszni a katonaságot, aztán egyetemre jár. Az egyetlen dolog, ami igazán hajtja, az az íróvá válás vágya. A Kihágás című fejezet egyperces novelláiban abszurd vagy éppen parabolikus helyzeteket, pillanatképeket rögzít az író. E rövidke darabokban már megjelenik az a tömörség, jelzésszerűség, elvontság, amely a harmadik rész (A történet) darabjaiban válik sajátosan bevett modorrá, igazi Temesi-szöveggé, és amely majd későbbi „szótár-regényeit is egyéníti. Szinte enciklopédia-igénnyel veszi számba az ismerősök kutyáit (Kutya), a rejtvényfejtés fortélyait (Keresztrejtvény, avagy így hátha elolvassátok), gimnáziumi osztálytársait (A sz.-i S. E. Gimnázium I,/A, osztályának ablak felőli padsora 1964. november 3-án) vagy egy postaláda tartalmát (A T. utcai postaláda, mondjuk egy mosolygós kedd reggelen). E darabokban már láthatóan jelen van az íróra oly jellemző novellaszerkesztés, amely a lexikonok, enciklopédiák szerkezetét, illetve a dokumentarista prózát jellemzik – miközben sodró erejű, lendületes belletrisztikáról van szó. Ezért lehet azt állítani, hogy voltaképp Temesi-hipertextek forrása ez az 1977-es megjelenésű könyv, amely most az Ünnepi Könyvhét kiadványaként jelenik meg újra. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]