A kötet Háy János utóbbi évtizedben írott verseit adja közre, de olyan megszerkesztett módon, hogy a kompozíció egy elképzelt utazás állomásaira épül, ezekre utalnak a ciklusok címei is: Készülődés, indulás; Az első pihenő, víz; Második pihenő, alma; Harmadik pihenő, víz, kenyér; Negyedik pihenő,   [>>>]

A kötet Háy János utóbbi évtizedben írott verseit adja közre, de olyan megszerkesztett módon, hogy a kompozíció egy elképzelt utazás állomásaira épül, ezekre utalnak a ciklusok címei is: Készülődés, indulás; Az első pihenő, víz; Második pihenő, alma; Harmadik pihenő, víz, kenyér; Negyedik pihenő, víz, keksz; Utolsó pihenő, maradék víz. Minden útszakasz egy-egy életprobléma ábrázolata: öregedés, kapcsolatok, szerelem, csalódás, veszteségek, gyakrabban fájdalmak, ritkábban örömök. Háy János versei mindig a valóság közelében maradnak, sosem rugaszkodnak el az absztrakt gondolatok felé, hanem a létezés köznapi, de húsba vágó kérdéseit mutatják föl: „Ugyanaz a játszma, / tegnap lement a részvények ára, / de helyrerázódott mára; „Jónak kéne látni azt, hogy élet, / nem kudarcnak élni / meg minden évet (A legrosszabb forma). És miközben a köznapi valóság olykor egészen földhözragadt elemeit verseli meg, aközben valamilyen önfeledt, mókás költői játékkal igazi dalokat alkot: „Ilyen bajusz, olyan szakáll, / Ilyen gatya, olyan mente, / új fiúk lépnek a parlamentbe (Nem négy év). Számos darabja hosszúvers, tágas-téres kompozíció, de ezek is lineáris szerkezetűek, szándékoltan együgyűek és szinte ringatóan ritmikusak (Az nevet, aki a végén; Egészben maradni; Nem tudok). Van, amikor egy történeti korszak hangulatát idézi (Egykor), máskor egy valódi utazás tapasztalatait (A fejfakutató), vagy egy kellemes nap hangulatát (Perfect day). Az olvasónak néha az az érzése támad, hogy – miután unásig ismert toposz, hogy az élet egy nagy utazás – Háy keserves utazása hamarosan véget ér az elmúlásba torkollik. Minden jópofáskodás ellenére elszomorító és elgondolkodtató versek ezek, mert a költő alakjai többnyire szánalmasak, helyzetei bornírtak, atmoszférájuk vagy nyomasztó vagy bizarr – ugyanakkor a nyelvi leleményekben gazdag, játékos-mondókás versbeszéd, a nótákra emlékeztető szóhasználat valahogy ellenpontozza a mondandó szomorúságát. Az öregtó felé a lét tragikomikus mivoltát fejezi ki, azt, hogy a sors tragikus, de komolyan mégsem vehető: „Haszontalan / telnek a napok, / Senki sem tudja, / mit akarok. / Mit akarok? / Hogy semmit, / nem válasz, / csak állok a konyhában (Haszontalan). Mintha a lírai alany alig bírná kivárni, hogy véget érjen ez a nyomorúságos, szánalmas, kisszerű élet (Maradvány; Mondóka; Otthon). A játékos formában megjelenített széthullott élet, a mókázva előadott nyomasztó világkép ebben az utazásra fölfűzött szerkezetben a teljesség érzetét kelti. Abban az értelemben mindenképp, hogy a költő valamennyi kesze-kusza életmozzanaton átlát és az egész bizarr egyveleget világperspektívába helyezi (Én külön). Háy János tragikomikus versfüzére a kortárs magyar líra számon tartandó értéke. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]