Iskolai tanulmányaiból mindenki nagyon jól tudja, hogy a 16. században spanyol hódítók érkeztek a virágzó inka birodalomba, a mai Dél-Amerika területére. Az európai fegyveresek katonai fölénye és az eltérő kultúrák találkozása tragikus következményekkel járt az őslakosokra nézve. Azt azonban már   [>>>]

Iskolai tanulmányaiból mindenki nagyon jól tudja, hogy a 16. században spanyol hódítók érkeztek a virágzó inka birodalomba, a mai Dél-Amerika területére. Az európai fegyveresek katonai fölénye és az eltérő kultúrák találkozása tragikus következményekkel járt az őslakosokra nézve. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy ennek ellenére az itt élő népek története nem ért véget a gyarmatosítással: az inka mítoszok szerint uralkodóik feltámadnak. Erre utal a hazánkban (közelebbről jelenleg Budapesten) élő perui születésű idegenvezető, Javier Zea könyvének címében (Az inkák visszatérnek. Élet az Andokban). A konkvisztádorok idejéből származó (fekete-fehér) rajzokkal, térképekkel, magyarázó ábrákkal illusztrált kötetből kiderül, hogy az andoki kultúra búvópatakként túlélte az elnyomás évszázadait, és úgy tűnik, mostanság újra virágkorát éli. A 20. században ugyanis számos olyan folyamat indult el az andoki világban, melyek alapjaiban változtatták meg a társadalom működését. A szerző ismerteti a preinka civilizációk hitrendszerét és kultúráját, a gyarmatosítás társadalmi hatásait, illetve a 15. században virágzó Tahuantinsuyu (kb. jóléti) állam apparátusát, működését. De az európai felfogással ellentétben „az andoki kultúrában a jólét fogalma nem a haladáshoz vagy az evolúcióhoz kapcsolódott. Ebben a mintegy hatezer éves kultúrában, mely – miután az Inka Birodalom a maga korában (13–16. század) nem találkozott más civilizációval – önállóan fejlődött. Különleges társadalmi berendezkedésükkel megoldották, hogy ne legyen szegénység a birodalomban. Az uralkodónak kötelessége volt gondoskodni a népéről. A terményt (ne felejtsük el, hogy nekik köszönhetjük a kukoricát, burgonyát, paradicsomot, paprikát, uborkát, dinnyét) raktározták, hiszen voltak helyek, ahol egy évig sem esett eső, mégsem haltak éhen. Kecsua nyelven a szegénységre nincs is szó! Csak a spanyolok pusztítása következtében lettek szegények és akkor az anyagi szegénységre azt a szót kezdték használni, ami az egyedül, család nélkül élő embert jelentette. A szerző nem titkolt célja, hogy az andoki vallás és filozófia, valamint társadalmi és gazdasági szervezetének ismerete arra késztesse az olvasót, hogy kérdéseket tegyen fel a mai életről. Hogy kihívások elé állítsa, hogy megkérdőjelezze azt az általános elképzelést, hogy csak egy út áll előttünk. Az az út, amelyet a modern, nyugati társadalom számtalan eszközével szinte ránk kényszerít. A széles körben ajánlható, Kepes András előszavával induló kötetet végjegyzetek, hivatkozott irodalom és szómagyarázatok egészítik ki. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]