A Magyarországon sem ismeretlen Rosa Liksomot a „finn irodalom Örkény Istvánjának nevezik, ugyanis neki is jellegzetes műfaja az egyperces novella. Csakhogy amíg a magyar írónál ez a műfaji megjelölés nagyon különböző karakterű és irályú műveket jelent, addig Liksom hosszabb kompozíciókat szerkeszt   [>>>]

A Magyarországon sem ismeretlen Rosa Liksomot a „finn irodalom Örkény Istvánjának nevezik, ugyanis neki is jellegzetes műfaja az egyperces novella. Csakhogy amíg a magyar írónál ez a műfaji megjelölés nagyon különböző karakterű és irályú műveket jelent, addig Liksom hosszabb kompozíciókat szerkeszt egyperceseiből. Épp ilyen az Ideiglenes című háromrészes prózafüzér, amely hol egyes szám első személyben (időnként mulatságos tájszólással), hol egyes szám harmadik személyben vall arról az életről, amelyet az írónő láthatóan belülről ismer. A monológok és narrációk egytől egyig vallomások az elviselhetetlenség határán imbolygó életről, amelyet hősei ugyan utálnak, mégis ragaszkodnak hozzá. Ennek a többnyire tragikus, ritkábban abszurd életmódnak két színtere és atmoszférája van: a zord, hideg északi táj és a világon mindenütt egyforma nagyvárosi élet mély bugyra. Az egyik tiszta, ám metszően hideg, a másik vonzóan színes, de szennyes. E kettősségben élnek, mozognak az Ideiglenes antihősei. A Másik világ című füzér rövidke darabjainak visszatérő figurája a három gyermekét egyedül nevelő elvált asszony, aki a még tegnapi mámortól kótyagos reggelt sörrel indítja, és alig várja, hogy a gyerekeket belökje a napközi ajtaján. Másik hőse az örömlány, akinél a kilincset egymásnak adják a gyors szexre vágyó férfiak. Aztán többször föltűnik az az asszony is, aki új szeretője első szavára árvaházba adja a gyerekeit, majd amikor szakít a férfival, visszaköveteli a gyámhatóságtól a gyerekeket, és valamiért nem érti, hogy azok miért érzik rosszul magukat „otthon. Liksom asszonyai iszákosak, árulják magukat, miközben okosakat mondanak arról, hogy a válóper a gyerekeket viseli meg leginkább. Az egyik nő munkanélküli, a másik kitartott, a harmadik korkedvezményes nyugdíjas, és alig várja, hogy megkapja a végleges öregségi nyugdíjat, miközben otthonról kidobott férje egy rozoga autóban lakik, amíg a hatóság el nem szállítja a roncsot. A beszédes című Kaspar Hauser miniatűr novellái, példázattá redukált történetei ugyancsak sorsok villanásnyi panoptikuma, végtelen variációi annak, ki hogyan rontja el a maga sorsát, avagy a születésével eleve elrendelt sors vár rá. Egy-egy miniatűr történetbe generációk élete, fölfogása, erkölcse sűrűsödik, például így: „Nagyapám nagyapja patkót árult lovas embereknek. Nagyapám apja lovakat árult és cserélt. Nagyapám autókereskedéssel foglalkozott és csereberével. Apám szeszt árusított. Én amfetamint árulok, a fiam meg harmadik generációs dizájnerdrogokat (Kaspar Hauser, XIII.). Az Északvilág című ciklus egyperceseinek is ugyanaz a tanulsága, ami a többié: az ember képtelen kilépni rossz sorsából, de ha már beleragadt, próbáljon meg jó képet vágni hozzá. Rosa Liksom hol tragikus, hol groteszk, hol a burleszk határát súroló történetei sajátos északias fénytörésben ábrázolják a 21. század kallódó, sodródó emberét. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]