Pirinyó csak egy kiskutya, pedigré nélküli korcs, ahogy az ilyeneket fensőbbségesen emlegetni szokták. Ösztönök irányítják, tudata állítólag nincs, nem más ő, mint érző és mozgó eszköz, használati tárgy. Mindössze szíve van, sőt lelke, meg intelligenciája és érzelmei, s azokból is leginkább egy,   [>>>]

Pirinyó csak egy kiskutya, pedigré nélküli korcs, ahogy az ilyeneket fensőbbségesen emlegetni szokták. Ösztönök irányítják, tudata állítólag nincs, nem más ő, mint érző és mozgó eszköz, használati tárgy. Mindössze szíve van, sőt lelke, meg intelligenciája és érzelmei, s azokból is leginkább egy, amit nehéz definiálni, mégis mindenki pontosan ismeri. Úgy hívják: szeretet. Az az érzés, amely túlnő az értelmen, a racionalitáson, olyan belső hajtóerő, amely hegyeket képes megmozgatni. Rövidre szabott kutyaélete során Pirinyó szembesült mindazzal a nyomorúsággal, lelki sivársággal, az elbutult és önmagából kivetkőzött emberi személyiség okozta gyötrelemmel, ami napjainkban valamennyiünk sorsát keseríti. Kínozta őt ostoba, szadista kisgyerek, primitív felnőtt, a mindenható pénz nevében használták gyilkos kutyaviadorok edzőpartnereként, kitaszította a közöny, az embertelenség. Jót csak a hasonszőrűektől kapott, a négylábúaktól, no meg egy-két istennek tekintett lénytől, akiket gazdaként ismert, és akik iránytűként szolgáltak számára kényszerű vándorlásai idején. A szív parancsa hajtotta őt vissza hozzájuk, mert szeretetet akart adni, többet, mint amennyiben neki valaha is része volt. És Pirinyó egyszer hazaért, de már nein tudhatta meg soha, hogy egyszeríí kis életével olyan példát nyújtott az embernek, amelytől csak jobbá, tisztábbá, alázatosabbá lehet válni. E sorok írója nem títkolja: a felemelően szép könyv gondozása közben sokszor könnybe lábadt a szeme. őszintén hiszi, hogy az olvasók – hozzá hasonlóan – nemcsak megrendülnek, hanem tanulnak is a történetből. Emberséget és tisztességet egy kutyától. Hiszen Pirinyó jobb „ember volt, mint mi vagyunk [<<<]