A transzcendens mindazt jelenti, ami érzékekkel nem befogható, ésszel nem megmagyarázható, tisztán szellemi és ugyanakkor érzékfeletti, valamely spirituális esszencia hordozója. Noha a cél ez esetben elvont, a keresők által bejárt utak nem azok: a modern művészet egyik legmeghatározóbb ágán, a   [>>>]

A transzcendens mindazt jelenti, ami érzékekkel nem befogható, ésszel nem megmagyarázható, tisztán szellemi és ugyanakkor érzékfeletti, valamely spirituális esszencia hordozója. Noha a cél ez esetben elvont, a keresők által bejárt utak nem azok: a modern művészet egyik legmeghatározóbb ágán, a filmművészeten belül például jelentőségteljes alkotók döntöttek úgy, hogy a mozgóképet használják eszközül a transzcendencia felé való közelítésre. A szerző három rendezőt mutat be most közülük, illetve életművük, művészi hitvallásuk tükrében megkísérli összefoglalni a transzcendentális stílus és film lényegét. Bevezetőjében magát az alapfogalmat definiálja és helyezi el a filmművészet és -elmélet palettáján. Ezt követi a három rendező-portré. A sort a Nyugaton is kultikus tisztelettel övezett japán filmrendező, Ozu Jaszudzsiró nyitja meg, aki állóképszerű jeleneteivel, egyéni formanyelvével és témaválasztásával igazi stílusteremtő volt a huszadik század derekán. Ezután Robert Bressont mutatja be. A francia alkotó aszkétikus-spirituális, a film, a színház és a performansz határmezsgyéjén elhelyezhető műveivel szerzett hírnevet magának. A sort a dán rendező-legenda, a fekete-fehér művészfilm koronázatlan királya, az expresszionista Carl Theodor Dreyer zárja. A tanulmányértékű záróírásban Schrader ír a spiritualitás művészetben játszott szerepéről, áttekinti a vallásos és állapot-film jellemzőit, valamint közli a transzcendetális stílus végső meghatározását is. A könyv filmelmélettel és -esztétikával komolyan foglalkozó olvasók figyelmébe ajánlható. [<<<]