A 19. század második felétől kialakuló modern, tudományos történetírás intézményesülésnek egyik fontos állomása volt az egyetemi oktatás átszervezése, a professzionális történészképzés kialakítása. Az új rendszer kiépítésnek egyik élharcosa Marczali Henrik volt, aki 1895-től tanította az 1526 utáni   [>>>]

A 19. század második felétől kialakuló modern, tudományos történetírás intézményesülésnek egyik fontos állomása volt az egyetemi oktatás átszervezése, a professzionális történészképzés kialakítása. Az új rendszer kiépítésnek egyik élharcosa Marczali Henrik volt, aki 1895-től tanította az 1526 utáni magyar történelmet a budapesti egyetem Bölcsészkarán. Marczali a külföldi - főleg német - minták nyomán honosította meg a szemináriumok rendszerét, amelyek során a történésznek, középiskolai tanárnak készülő hallgatóknak elsősorban a forráskritikát, az eredeti dokumentumok szakszerű olvasását és értelmezését kellett elsajátítaniuk. E képzés alapvető kézikönyve lett ez a vaskos, eredetileg 1901-ben megjelent összeállítás, amelyben Marczali a magyar történelem legfontosabb - főleg a politika és államtörténetről tudósító - forrásait (krónikák, naplók, törtvények és egyéb diplomáciai dokumentumok) gyűjtötte egybe a kezdetektől a kiegyezésig. A nagy történeti korszak szerint tagolódó fejezetek tömör áttekintést is adnak a forrásokról, közlik bibliográfiájukat, a szemelvényeket pedig eredeti nyelven adják közre. A görög és latin nyelvű dokumentumok mellett ott a magyar fordítás is, de a latin mellett nincs. A kötetben olyan alapvető források olvashatók, mint Bölcs Leó Taktikájának magyarokra vonatkozó részei, Szent István törvénykönyve, Werbőczy Tripartitumának szemelvényei, a nagyváradi (1538) és a szatmári (1711) béke szövege vagy éppen a függetlenségi nyilatkozat (1849) és a kiegyezés (1867). A mutatóval záruló kiadvány ma is használható, reprint kiadása elsősorban a korabeli történelemszemléletről fest tanulságos képet. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva" [<<<]