Párizs kétségkívül leghíresebb szállodája a Vendôme téren álló Ritz. 1898-ban nyitotta a svájci szállodavezető César Ritz, Auguste Escoffier francia séffel együttműködve (korábban a londoni Savoy Hotelt vezették együtt). Jelentősen átalakíttatta az épületet, melyben több mint kétszáz fényűző szobát   [>>>]

Párizs kétségkívül leghíresebb szállodája a Vendôme téren álló Ritz. 1898-ban nyitotta a svájci szállodavezető César Ritz, Auguste Escoffier francia séffel együttműködve (korábban a londoni Savoy Hotelt vezették együtt). Jelentősen átalakíttatta az épületet, melyben több mint kétszáz fényűző szobát alakított ki. A szálloda hamar népszerűvé vált világszerte: olyan hírességek szálltak itt meg, mint Marcel Proust, F. Scott Fitzgerald, Ernest Hemingway, a windsori hercegi pár vagy Coco Chanel divattervező, aki több mint harminc éven át a Ritzben lakott. Az azonban kevésbé ismert, hogy a szállodának milyen fontos szerepe volt a második világháború idején. Ekkoriban ugyanis a német megszálló csapatok vezérkarának szállásául szolgált, közben azonban az ellenállásban is szerepet játszott, leginkább akkori vezetőik, Claude és Blanche Auzello révén. Bár mindketten a korabeli Párizs ismert személyiségei voltak, gyakran szerepeltek a lapokban, keveset tudni róluk. Az amerikai Blanche az 1920-as évek elején érkezett egyik barátnőjével Párizsba, és egy egyiptomi herceg, J Ali szeretője volt. Később hozzáment Claude Auzellóhoz, a Claridge Hotel igazgatójához, aki nem sokkal később a Ritz vezetője lett. Azt is tudjuk, hogy a „Ritz úrnője meghamisította az útlevelét, így titkolva el zsidó származását, a német megszállást követően pedig titokban az ellenállásnak dolgozott. Férjével együtt, más szállodaigazgatók bevonásával üzeneteket juttatott el a szövetségeseknek, és sok pilótát kijuttattak az országból, ám a részleteket nem ismerjük. Mindeközben pedig a nácik a Ritzben voltak, az épületen is a horogkeresztes zászló lobogott. Blanche-t többször le is tartóztatták, és a felszabadulás napjaiban csak a szerencsés körülmények együttállásának köszönhetően menekült meg a kivégzéstől. Később visszatértek a Ritzbe, ám innentől kezdve keveset tudunk róluk – egészen 1969-ig, amikor is Claude megölte Blanche-t, majd magával is végzett. De vajon miért kockáztatták az életüket, amikor fényűző életet éltek, és megvárhatták volna, míg véget ér a háború? Mi történt velük a megszállás idején és miként változott meg az életük a háború után? Elsősorban ezekre a kérdésekre keresi a választ regényében Melanie Benjamin, aki az 1940. júniusi német megszállásától egészen 1945 őszéig mutatja be a házaspár életét, a hiányzó részleteket természetesen saját képzelőerejével kiegészítve. [<<<]