Egyedülálló kötetet vehet kezébe az olvasó az Ünnepi Könyvhéten. Takács Tibor Táncsics Mihály-díjas író, költő, újságíró, rádiós szerkesztő ezúttal valamennyi foglalkozása közül a legkedvesebbet mutatja be nekünk. Hisz a legszívesebben azt válaszoltam volna a kérdőív láthatatlan kérdezőjének:   [>>>]

Egyedülálló kötetet vehet kezébe az olvasó az Ünnepi Könyvhéten. Takács Tibor Táncsics Mihály-díjas író, költő, újságíró, rádiós szerkesztő ezúttal valamennyi foglalkozása közül a legkedvesebbet mutatja be nekünk. Hisz a legszívesebben azt válaszoltam volna a kérdőív láthatatlan kérdezőjének: Nagypapa!?. És valóban. A nagyrészt a szerző 1983 óta íródó naplójára épülő, lebilincselő stílusú könyv főszereplői saját unokái: az István fiától Nagyszékely István (1948?), tengerésztiszt és 1995 óta publikáló író született Nimród és Szabolcs, valamint Attila fiának gyermekei, Attila és Marci. Utóbbi kettő szerepel legtöbbet a visszaemlékezésekben, melyek Attila 1987-es születésével indulnak, s az 1993-ban született Marci első lépéseit is végigkövetik, egészen az ezredfordulóig. A könyv lapjainak vége felé, 1999-ben pedig megjelenik Szabolcs Székely Szabolcs (1983) költő! első verseskötete, s a nagyapai büszkeséget már az írói egészíti ki Takács Tiborban, hisz az akkor nem egészen tizenhat éves fiú révén az írás művészetének továbbélése is biztosíttatik a családban, mint azt Szabolcs későbbi sikerei is mutatják, melyekről a büszke nagypapa (és költőtárs!) utószavában számol be a közelmúltban, összefoglaló jelleggel. A Gesztenyés-kertben Attilával, majd Marcival tett séták, játékok, szóalkotások, marciságok és más felejthetetlen élmények beszámolóit, valamint Takács Tibor unokáihoz és más családtagjaihoz írt verseit a szerző saját családtörténetére, gyermekkorára történő visszaemlékezések szövik át, melyek a kronologikus szerkesztés segítségével kész családregénnyé emelik a bensőséges, mégsem bennfentes, így sokunkat megszólító kötetet. Tárcákkal, rövid cikkekkel, a ?mesélővel? készített interjúkkal kiegészítve pedig még a kilencvenes évek, illetve közvetlen előzményeik és utórezgéseik társadalmilag nem könnyű időszakáról is értékes korrajzot kapunk Takács Tibor szemüvegén keresztül. Egyhelyütt így emlékezik: ?Egy ifjú olvasóm azt kérdezte: ? Az író bácsi meddig szeretne élni? (...) ? Amíg írni tudok, amíg mondanivalóm van a világnak. Amíg vannak és lesznek olvasók!?. Az Ünnepi Könyvhéten mi mást is kívánhatnánk, mint hogy örökké legyenek! "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]