Pályakezdő, első kötetes költőtől igazán szokatlan, hogy bontakozó, formálódó versvilágának alapmotívuma a gyász, a sajgó emlékezés, a hiány fájdalma, alaphangja pedig a szomorúságé és a szorongásé. Hevesi Judit kissé József Attilára emlékeztetőn a mama hiányát, emlékét, gyászát verseli meg.   [>>>]

Pályakezdő, első kötetes költőtől igazán szokatlan, hogy bontakozó, formálódó versvilágának alapmotívuma a gyász, a sajgó emlékezés, a hiány fájdalma, alaphangja pedig a szomorúságé és a szorongásé. Hevesi Judit kissé József Attilára emlékeztetőn a mama hiányát, emlékét, gyászát verseli meg. Pontosabban magát a hiányt, hiszen így ír: "emlékeznem kell / de nem tudom kire" (mennyi). A mama szenvedésének emlékezete, pótolhatatlansága, az emlékezés folytonos igénye és a történtek megértésének vágya hajtja: "nem hagylak felejteni / a körülbástyázott történeteidet akarom / megérteni" (nem felejteni). Röviden úgy lehet jellemezni költészetét, hogy nála a lírai ego egészen háttérbe húzódik, szinte fölolvad a hiány örökös, mégis folyton vágyott fájdalmában. Vagyis nem önmagát akarja kifejezni, hanem éppenséggel azt, ami a leginkább hiányzik neki. Mintha Hevesi Judit természetes életérzése maga a fájdalom lenne. A hiányt, a gyász érzésével párosuló ürességet sokszor kitalált történetekkel tölti ki, olykor a gyermeki fantázia rémmeséivel (körforgás; haláltánc; ária), olykor álmaival (hallgatás; mese), vagy Isten keresésével (emberek ezrei). Ez a borongó életérzés jellemzi a költő gondolkodását, így kötete egész anyagát, hiszen Hevesi Judit szerint minden szükségképpen rossz véget ér: "a történetek rossz véget érnek / nincs happy end / csak jó pillanatban megszakított elbeszélés / jókor elszakad szalag" (nyílt lapok). A költőnő a lemondás megtestesítője, fájdalmát nyíltan vállaló lélek, magányos, bánatos, szorongó, és minden a lírai alany minden aktivitása kimerül az emlékezésben, ráadásul másoktól is ezt kéri számon. Bánata, gyásza olykor már kissé öncélúan -- megfoghatatlan, tárgyiasulatlan: "a vágy arctalanságáról szólok / ha nincs más / csak az ágyamba költözött szorongás" (korpusz). Végül is Hevesi Judit bemutatkozó kötete a hiányérzetről, a gyász fájdalmáról, magáról a szomorúságról szól, ennek sokféle változatát jeleníti meg. A költőnő autentikus módon -- központozatlan szabad versekben szól, szabad folyást engedve fájdalmai kifejezésének. Ugyanakkor nem egy versében fölfedezhető a bujkáló, váratlanul fölbukkanó és visszatérő ritmus, olykor-olykor a sorvégi összecsengés, néhány kiszámított és kétségtelenül hatásos ütem. A kortárs magyar líra legfrissebb fejleményei iránt érdeklődőknek lehet izgalmas ez a spleent árasztó, mégsem elkeserítő, inkább empátiát kiváltó kötet. [<<<]