Aki otthonosan "mozog" a rockzene világában, annak bizonyára ismerősen cseng majd Farkas Zoltán neve. A származását nyíltan vállaló, roma fiatalember és testvére, Csaba 1994-ben szülővárosukban, Mezőkovácsházán alapították meg az Ektomorf nevű zenekart, amely hatalmas utat járt be napjainkig. A
[>>>]
Aki otthonosan "mozog" a rockzene világában, annak bizonyára ismerősen cseng majd Farkas Zoltán neve. A származását nyíltan vállaló, roma fiatalember és testvére, Csaba 1994-ben szülővárosukban, Mezőkovácsházán alapították meg az Ektomorf nevű zenekart, amely hatalmas utat járt be napjainkig. A zenész kezdetben alkalmi munkákból, többek között kórházi műtősként kereste meg a pénzt a zenélésre, és bár családja nem ellenezte, hogy rock-zenész akar lenni, mégis valami furcsa értetlenkedéssel figyelték fiúk ilyen irányú szárnypróbálgatásait. Farkas Zoltánt származása miatt számos diszkrimináció érte nemcsak a zenei, de magánéletében is. Részben ennek következményeként a távozás mellett döntött, és 2002-ben a zenekar többi tagjával együtt Németországba költöztek, ahol a neves, Nuclear Blast kiadó felfedezte őket és szerződést kötött velük. Az évek során Európa-szerte megismerték a zenéjüket, 2015-ben pedig egy amerikai turnén is részt vettek. Számos nagysikerű koncertet adtak itthon is, többek között Debrecenben. A Los Angelest, Las Vegast megjárt zenész kendőzetlenül beszél érzéseiről, arról az akadályokkal terhelt időszakról, amely nemhogy kedvét szegte volna, de még inkább megerősítette hitében, hogy fel kell állni, még ha százszor el is esik az ember. A tehetséges fiatalembert hihetetlen energiák hajtották és hajtják ma is, ennek köszönhető, hogy egykori álmát, vágyait be tudta teljesíteni. Amerikába, ahová egy kinti ügynökük segítségével jutottak el, hatalmas sikert arattak. Az amerikai közönséget - bár még új volt nekik az Ektomorf zenéje - teljesen meghódították. Az 1994 óta működő zenekar jelenlegi felállása: Farkas Zoltán (ének, gitár), Murvai Szabolcs (basszusgitár), Schrottner Tamás (gitár), Jaksa Róbert (dobok). Első albumuk a Hangok címmel 1996-ban jelent meg, legutóbbi albumuk Retribution címmel 2014-ben került a boltokba, a kötet címét adó Outcast lemez dalai, 2014-ben, már Magyarországon születtek. A memoárkötet első olvasatában a zenész és zenekarvezető, Farkas Zoltán eddigi életútján vezeti végig az olvasót. Másik olvasatában azonban tanulságos történet arról, hogy kemény munkával, kitartással, erős jellemmel és nem utolsó sorban tehetséggel, miként győzhető le mindaz, amit az előítéletektől terhes környezet akadályként gördített a zenész elé. A kötetben a szerző édesanyja, valamint zenésztársak, Lukács László (Tankcsapda), Szabó Tibor (Magna Cum Laude) és sokan mások nyilatkoznak Farkas Zoltán zenéjéről és karizmatikus személyiségéről, ezzel is megerősítve a fent említetteket. Mindazoknak ajánlható a színes fotókkal illusztrált kötet, akik a rockzene világában járatosak, vagy járatosak szeretnének lenni. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]