A hosszan elnyúló Dreyfus-ügy idején, 1900 júliusában adták ki Octave Mirbeau ugyancsak nagy botrányt kavart regényét, az Egy szobalány naplóját. A mű első változata szűk egy évtizeddel korábban jelent meg folytatásokban egy párizsi lapban, s bár a szerző korábban is tabudöntögető volt, ezúttal   [>>>]

A hosszan elnyúló Dreyfus-ügy idején, 1900 júliusában adták ki Octave Mirbeau ugyancsak nagy botrányt kavart regényét, az Egy szobalány naplóját. A mű első változata szűk egy évtizeddel korábban jelent meg folytatásokban egy párizsi lapban, s bár a szerző korábban is tabudöntögető volt, ezúttal megkérdőjelezi még a hagyományos regény formáit is. A napló-forma Mirbeau számára lehetővé teszi, hogy szakítson a megszokott lineáris szerkezettel, sőt a cselekményesség követelményével is, miközben az emlékezés által állandó átjárást biztosít múlt és jelen között, illetve a különféle műfajok keverését is megengedi magának. A szobalány tulajdonképpen a modern társadalom rabszolgája, furcsa hibrid-lény, aki már nem tartozik a néphez, de a polgári világhoz sem, ahol a végletekig kihasználják, kizsákmányolják. A regény elején Célestine egy kis normandiai faluba érkezik, ahol a jómódú Lanlaire-családhoz szegődik. Az olvasó ezután az ő szemszögéből látja az eseményeket, mintegy a kulcslyukon keresztül, s ily módon tárul fel az elegáns világ, a felső osztály minden jól rejtegetett szennye. Az úrnő megalázza és a kihasználja minden fizikai erejét, az úr pedig szexuális viszonyra kényszeríti a szobalányt. Mirbeau illúziók nélkül tekint a lázadás lehetőségére is: Célestine minden ellenszenve és tisztánlátása ellenére maga is egy kis cherbourg-i kávéház "úrnője" lesz, aki panaszkodik a saját cselédjeire. A kávéházat a Lanlaire-család volt kertésze, az antiszemita, Dreyfus-ellenes Joseph vezeti, akit a szobalány - saját maga számára is megmagyarázhatatlan módon - ide is követ. Valószínűleg ez az ember rabolta el gazdái ezüst étkészletét, és - bár bizonyítani nem lehet - ő erőszakolta és ölte meg a kis Claire-t. Túl a hipokrita és igazságtalan társadalom elleni lázadáson, Célestine naplója egyfajta egzisztenciális undorról, a mindennapok ürességéről is tanúskodik, mintegy megelőlegezve Sartre műveit. Minden időre szóló népszerűségét bizonyítja számtalan színházi és három filmadaptációja, melyek közül Jean Renoir-é (1946) és Luis Buuelé (1964) a leghíresebb, az utóbbiban Jean Moreau és Michel Piccoli főszereplésével. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]