A nemrég elhunyt Kertész Imre visszatérőn kínzó problémája, hogy úgy érezte, az életét nem élte át eléggé, így nem is annyira résztvevője, mint inkább kívülálló szemlélője a sorsának innét származik az 1991 és 2001 között keletkezett följegyzéseinek címe: A néző. A magánéleti és közéleti tárgyú   [>>>]

A nemrég elhunyt Kertész Imre visszatérőn kínzó problémája, hogy úgy érezte, az életét nem élte át eléggé, így nem is annyira résztvevője, mint inkább kívülálló szemlélője a sorsának innét származik az 1991 és 2001 között keletkezett följegyzéseinek címe: A néző. A magánéleti és közéleti tárgyú jegyzeteket tartalmazó kötet történelmi és életrajzi kereteit olyan tények jelölik ki, mint a rendszerváltozás kora, a plurális demokrácia kialakulása, a Nyugat megközelítésének lehetősége, a két Németország egyesülése. Ebben az évtizedben veszítette el első feleségét és találta meg élete új párját, ekkor tágíthatta ki olvasmányai után immár utazásai révén szellemi horizontját, ekkor szembesült Kelet-Közép-Európa régtől hurcolt, de újonnan felszínre került problémáival és természetesen magánélete fordulataival, újsütetű fölismeréseivel. Jegyzetírói alapállása a folytonos önvizsgálat, többek között annak visszatérő mérlegelése, mennyire részese a saját életének, mennyire képes azonosulni a napok újabb és újabb történéseivel, mennyire képes földolgozni élete fordulatait, hogy csakugyan nézője-e az életének. Élete meghatározó tényezője felesége hosszadalmas szenvedése, majd halála. Ennek következtében önnön részvétét, fájdalmát elemzi, és szembesül olyan megválaszolhatatlan kérdéssel, mint az eutanázia dilemmája. Sokat töpreng alkotásai fölött, például a Sorstalanság kapcsán arról ír, hogy a legdrámaibb helyzetekben is mindig voltak körülötte jó emberek, akik vagy segítették, vagy legalább együttérzésükről biztosították, bátorították. Nagy témája, a holokauszt kapcsán jegyzi meg: a halálfélelem irreális, mert valóban félelem, de olyan félelem, amit, mondjuk, a fogorvosnál érzünk. Hiszen az elmúlás, a nemlét valójában elképzelhetetlen, fölfoghatatlan. Ugyancsak a holokauszt, Auschwitz kapcsán jegyzi meg, a haláltáborok működtetése nem a hitleri Németország egyszeri történése volt, hanem az emberi természet megnyilvánulása volt. Ezt a gondolatot szövi tovább, amikor arra a vitatható megállapításra jut, hogy "az újabb kori magyar kultúra antiszemitizmussal mélyen átitatott kultúra". Látszatra ezt a vélekedését erősítik meg a köznapokban tapasztalt primitív antiszemita megnyilvánulások. A tíz év alatt született, időrendbe sorolt följegyzések egy mélyen töprengő, vívódó, önelemző embert mutatnak, olyat, aki rég lezártnak hitt kérdéskörökre is újra és újra rákérdez, aki a lehető legtökéletesebben szeretné analizálni önmagát, hogy az őt körbevevő sokszor kétségtelenül irracionális világot ép ésszel el tudja viselni. A kötet az írói gondolkodás működése, a világszemlélet mikéntje, az alkotás belső folyamatai, az ihlet, az inspiráció rejtélyes kérdéseihez is közelebb kalauzolja az olvasót. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]