Az író utolsó regényében azzal a ténnyel szembesíti olvasóját, hogy az életnek és a világnak bizony van eleje és vége. A Belső-Ferencvárosban játszódó apokaliptikus történet egy meleg október eleji napon kezdődik: a Mester utca és az Angyal utca sarkán megnyílik a föld, és óriási kráter keletkezik,   [>>>]

Az író utolsó regényében azzal a ténnyel szembesíti olvasóját, hogy az életnek és a világnak bizony van eleje és vége. A Belső-Ferencvárosban játszódó apokaliptikus történet egy meleg október eleji napon kezdődik: a Mester utca és az Angyal utca sarkán megnyílik a föld, és óriási kráter keletkezik, a Tölcsér. A környéken elviselhetetlen csatornaszag terjeng, a rendőrség lezárja a környéket, a villamos sem közlekedik. Rövidesen a Tölcsér fölött remegni kezd a levegő, irizáló kipárolgás jelenik meg, sőt angyalszerű lények alakja is földereng a vibráló párafelhőben. A történet alakulása szempontjából csaknem jelentéktelen két főszereplő: az árván maradt Borisz és hozzá költöző nagybátyja, Robi bácsi, vagyis egy fiatal és egy idős ember, akik szinte kiegészítik egymást. Az ő életük alakulása csak visszhangja, lenyomata a sötét tónusú történetnek. A ferencvárosi csőtörés a regény különös textusában apokaliptikus katasztrófává növekszik, hiszen az élet mihamar elviselhetetlenné válik. Akadozik a víz- és áramellátás, az emberek az utcán végzik el a dolgukat, elszaporodnak a legyek és a patkányok, mindent elborít a fölgyülemlett szemét - az önkormányzat és a kormány tehetetlen, hiszen még a Parlamentben is gyertyafény mellett folyik a vita, és írógéppel sokszorosítják az újságot is. Az ország valamiféle sötét lyukká válik, ahogyan íz író fogalmaz: "Kilyukadt a térkép, és Magyarország kiesett rajta". Az élet annyira megromlik, hogy sokan úgy érzik, a katasztrófa nem is külső körülmények miatt következett be, hanem a közhangulat következménye. Nemcsak az élet normális menete szűnik meg, hanem eltűnik a megszokottság, a rutin, de még az unalom is, mert a katasztrófa tükröt tart az emberek elé, amelyben meglátják, milyenek is valójában. A környező világ pedig pedig nihilista, mert nem ad támpontokat a túléléshez; a világ közönyös és ahol - éppen ezért - bármi megtörténhet. Kőrösi Zoltán kedves Budapestjét jeleníti meg, de ezúttal sötét színezéssel, szinte a reménytelenséget sugallva. A szerző lassan, ráérősen, a részleteket alaposan körülírva, komótosan viszi előre a történetet, pontosabban részletezi a Tölcsér miatt előállt helyzetet. Ilyenformán a regényben kevéssé érdekes a vékonyka cselekményszál, Borisz és Robi bácsi élete, pontosabban csak a történet végén válik jelentőssé és jelentésessé. A regény állóképet ad, egyfajta sötétre árnyalt negatív korrajzot. Ám eközben az író elárulja, mennyire sokat tud az emberről, a testi mivoltáról és a lelkületéről, az értelmiségről és az átlagpolgárról. És azt is tudja, hogy az ember mindent kibír, és a legreménytelenebb helyzetben is megtalálja a reménysége okát, a túlélésre való biztatást, a derű lehetőségét. A történet végén Borisz elveszi feleségül Kislilit, aki hamarosan várandós lesz, és Budapestre napfényes tavasz köszönt. A fiatalok meggondolják magukat, nem költöznek máshová, maradnak itt, a Mester utca és Angyal utca környékén. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]