A Juvenalistól átvett bon mot (Difficile est saturam non scribere Nehéz nem szatírát írni) gondolati tartalma Hamvas Béla tollán kissé módosul. Az író fölfogása szerint ugyanis az elfogulatlan, tiszta derű kora a középkor alkonyán véget ért, Moliére vagy Dickens humora már kesernyés vagy könnyes.   [>>>]

A Juvenalistól átvett bon mot (Difficile est saturam non scribere Nehéz nem szatírát írni) gondolati tartalma Hamvas Béla tollán kissé módosul. Az író fölfogása szerint ugyanis az elfogulatlan, tiszta derű kora a középkor alkonyán véget ért, Moliére vagy Dickens humora már kesernyés vagy könnyes. Ez a kissé kínos humor jellemzi Hamvas Béla 1929-1931 között írt, hét darabból álló szatírasorozatát is. Hamvas különös dialektikát alakított ki a gúny, a szatíra legfőbb eszközének használatában; szerinte ugyanis a fölényes, lekezelő elutasítás nem jelent mást, mint hogy a bíráló az elutasított szellemi fogságában marad. Ő éppen a visszatérést hirdette az antikvitás fölszabadult szatírájához, ez a törekvése jelenik meg a hét részes ciklusának darabjaiban is. Káposztáskert című, a saját házasságának görbe tükörben ábrázolt komédiája, ahogyan az öreg, nyugalmazott tábornok "házasságra lép" az idillt megtestesítő káposztáskerttel. A három kertész egymástól nagyon eltérő alkata, gondolkodása és vérmérséklete az írói humor egyik forrása. Az Oidipuszban a legigazabb emberi történetet akarta a lélek mélyébe tekintve ábrázolni. A nagy ember a hős és a hírnév viszonyát elemzi. Az aranykor egészséges fölfogású világában minden hír mögött egy hős állt; az újkorban a hír elveszítette hősét, ezért a modern kori hős rendszerint magányos és bárkivel behelyettesíthető lesz, afféle pótlék, azaz sztár vagy celeb. De a világ halad tovább, ezért minden pillanatnyi hős arra törekszik, hogy meghódítsa, magáévá tegye a hírt. Az 1930-ban írt Beszélgetés az Akropoliszon a dráma, a líra, a tanulmány, az esszé műfaji sajátosságait elegyíti, miközben rengeteg kultúrtörténeti utalást tartalmaz Homérosztól Brueghelig. Hamvas Béla e kaleidoszkópra emlékeztető művében voltaképp súlyos kérdést feszeget: mit helyes tenni, hallgatni vagy beszélni, élni vagy írni? A kötet utolsó darabja, az 1956-1957-ben keletkezett Nem mind arany, ami réz az író egyetlen szabályos formájú vígjátéka, amelyet Németh Antal színházi rendező fölkérése alkotott. A darab végső mondandója voltaképp az előző művében föltett kérdés megválaszolása: bizony, vannak korok, amikor "a nem írás nagyobb mű, mint az írás"; amikor úgy lehet valaki a kor hiteles tanúja, hogy hallgat. Természetesen Hamvas Béla e felhőtlennek tetsző, játékos darabban is nagy igazságokra mutat rá; például arra, hogy a hatalom "nem annak hisz, aki ragaszkodik, hanem annak, aki jól demonstrál". Az aranykort visszaidézni hivatott szatírák nem önfeledt kacagásra vagy gúnyos mosolyra, sokkal inkább elgondolkodásra késztetnek, és egyáltalán nem könnyed, humoros olvasmányok. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]