Számosan vannak olyan írók, akik a hétköznapok apró – mások számára jelentéktelennek tetsző – történéseiben mutatják föl az élet alapvetően fontos törvényszerűségeit, a sorsalakulás meghatározó fordulatait. Salánki Anikó is közéjük tartozik, hiszen egy-egy alig érzékelhető jelenség ábrázolása,   [>>>]

Számosan vannak olyan írók, akik a hétköznapok apró – mások számára jelentéktelennek tetsző – történéseiben mutatják föl az élet alapvetően fontos törvényszerűségeit, a sorsalakulás meghatározó fordulatait. Salánki Anikó is közéjük tartozik, hiszen egy-egy alig érzékelhető jelenség ábrázolása, értelmezése útján jut el alapvető igazságokig. Például a kerékpárút közepén araszoló csiga megmentésének kudarca ébreszti rá, hogy annak, aki nem hagyja, hogy segítsenek rajta, annak nem is kell segíteni (Reggeli színjáték 1.). Kitűnő érzéke van a nüanszok meglátáshoz, és azokban a lényeg fölmutatásához. Az idős költő minden áldott nap tejfölt reggelizik kiflivel. Élete vége felé, az irodalmi életből rég kiesve, mindenkitől elfelejtve, immár elgyöngülve, egy padon pihegve, a szeme előtt fehér tejföl karikák cikáznak – a közelgő vég szimbólumaként (Ünnepi Könyvhét). Az írónő a régi íróasztal jelképébe sűríti egy hosszú házasság történetét (A tökéletes íróasztal). A nyári zápor a hétéves korában magára hagyott gyermek minden bánatát, rossz emlékét magában foglalja (Tűzpiros). Vagy éppen családja múltjában fedezi föl a világtörténelem súlyos lenyomatát (Dédike meg az első háború). Salánki Anikó novellái, karcolatai, tárcái, jegyzetei a köznapok apróságaiban mutatják föl az élet szép és rút – de mindenkor karakteres – vonásait, az egyszerű, szinte észrevétlen életek apró örömeit és súlyos kínjait. Ilyen módon szól a téli ünnepekről (Fenyőillat), egy kórházi dohányzóhely leírása kapcsán életről és halálról (A kabát), egynéhány atya pofon kapcsán a gyermeki illúzió- és reményvesztéséről (Kép a falon). Falusi és városi kisemberek a hősei, akiknek az életében semmi különös nem fordul elő, ám létezésük semmiségei is fontos tanulságok hordozói lehetnek (A falu és a színházjegyek; Bolti történetek 1-6., Piaci körkép – kórkép; Pali bácsi sok élete 1-8.). Az írónő sajátos szemléletmódja erős lényeglátással párosul, hiszen nem vész el a részletek ábrázolásában, hanem a kicsiben meglátott lényeg megjelenítésére összpontosít, arra irányítja olvasója figyelmét. Vagyis a cseppben a tengert mutatja meg. "www.kello.hu minden jog fenntartva [<<<]