A Stanford Egyetemen folytatott antropológiai tanulmányai során, 1985-ben ismerkedett meg a seattle-i születésű Elizabeth Enslin a nepáli Pramod Paradzsulival, és nem sokkal később egymásba szerettek. Több rövidebb nepáli utazást követően aztán ő is az országba költözött, miután Pramoddal   [>>>]

A Stanford Egyetemen folytatott antropológiai tanulmányai során, 1985-ben ismerkedett meg a seattle-i születésű Elizabeth Enslin a nepáli Pramod Paradzsulival, és nem sokkal később egymásba szerettek. Több rövidebb nepáli utazást követően aztán ő is az országba költözött, miután Pramoddal összeházasodtak, ő pedig gyermeket várt. Nepál Terai-vidékén, a Csitván-völgyben éltek, egy Gundzsanagár nevű aprócska faluban. Házikójuk valójában egy a bölényistálló melletti raktár padlása volt: itt éltek ketten a férjével, és aztán a kisgyerekükkel, és a ház körüli földeken gazdálkodtak. Most megjelenő memoárjában bemutatja a Nepálban töltött több mint tíz évét. Az első fejezet a nehézkes szülés felidézésével veszi kezdetét, ám már itt is röviden kitér arra, milyen élete volt Nepál előtt, s leírja ottani életkörülményeiket. Ezt követően visszakanyarodva az időben 1985-höz, Pramoddal való megismerkedéséig, nagyjából kronológiai rendben haladva mutatja be a történéseket. Leírja, mit is tudott korábban Nepálról (szinte semmit, s rendre Indiával keverte össze az országot), hogy milyenek voltak az első ott tartózkodások, a letelepedés, a helyi viszonyok, a mindennapok és az ünnepek. Bemutatja, hogyan igyekezett beilleszkedni a bráhman családba és a faluközösségbe, sokat foglalkozik a nők nepáli helyzetével, amely neki, feminista antropológusként különösen megdöbbentő volt, és persze részletezi, hogyan is döntött az Amerikába történő visszaköltözés mellett. Érdekes olvasmány egy távoli országról, egy amerikai nő szemével - széles körben ajánlható [<<<]