A svájci születésű, Németországban élő írónő e regényében szinte a lehetetlenre vállalkozik: a mély emberi kapcsolatok és kivált a szerelem megértése és lehető legpontosabb ábrázolása a célja. Hősnője azt akarja kideríteni, mi a szerelem, és hogy ezt megtehesse, föleleveníti saját emlékeit. Monique   [>>>]

A svájci születésű, Németországban élő írónő e regényében szinte a lehetetlenre vállalkozik: a mély emberi kapcsolatok és kivált a szerelem megértése és lehető legpontosabb ábrázolása a célja. Hősnője azt akarja kideríteni, mi a szerelem, és hogy ezt megtehesse, föleleveníti saját emlékeit. Monique Schwitter úgy idézi meg a múltat, hogy annak minden apró mozzanatára, látszólag jelentéktelen elemére is figyel, mert tudja, a legapróbb szilánkok a legveszélyesebbek Így hihetetlen aprólékossággal idézi meg hajdani szerelmeit, Petrus, Andreas, Jakob, Johannes, Thomas és mások alakját, összesen tizenkét férfi személyiségét, kapcsolatuk történetét; rajtuk keresztül a rokonokhoz, barátokhoz, ismerősökhöz, évfolyamtársakhoz fűződő kapcsolatai emlékét. Egyszerre érzékenyen és precízen örökíti meg, ki milyen nyomot hagyott a lelkében, illetve milyen érzéseket hagytak egymás emlékezetében. A hosszabb-rövidebb emlékmozaikokból, gondolatfutamokból, érzelmi elemzésekből összeálló regény kirajzolja a hősnő karakterét és életútját. Hiszen utazás ez a múltban: 12 szereplővel, fiatalemberekkel és férfiakkal, akiknek egyetlen közös vonásuk, hogy kapcsolatban álltak az emlékező hősnővel. Ez a kapcsolat lehetett felszínes ismeretség, barátság, érdeklődés, segítő törődés, legfőképp szerelem. Schwitter szerint az érzések idővel elmúlnak, de az emlékek, lelki lenyomatok megmaradnak, tükrözve mindazt a sok jót és rosszat, amit az idő minden ember életében elhoz. Az írónő fölteszi a kérdést: hány szerelme lehet egy embernek? És vajon mindegyik igazi szerelem volt? Arra gondol, csak egyben kéne biztosnak lennie: az utolsó szerelme csak is a férje lehet. „A férjem után nincs másik férfi, pont – szögezi le. Aztán elbizonytalanodik, hiszen ha időrendben emlékezik a szerelmeire, a férje a sorban az ötödik volt. Monique Schwitter emlékképek mozaikjaiból, lelki lenyomatok foltjaiból, konkrét példákból és valóságtól elrugaszkodó gondolatokból rakja össze a maga történetét, miközben nem feledkezik meg a tájak, hangulatok, álmok, párbeszédek és dialógusok pontos, plasztikus fölidézéséről sem. A komoly, olykor tépelődő, kétkedő, önelemző, időben előre- és visszaugró ábrázolása valami könnyed stílusban, gördülékeny elbeszélő modorban jelenik meg, és ez megkönnyíti az olvasó dolgát, hogy a 12 történet egyikében a magáéra ismerjen. A regény 2015-ben elnyerte a Svájci Könyvdíjat. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]