Döbbenetes erejű, megrendítő regényt írt Mario Escobar spanyol történész, író. Eredetei dokumentumokra támaszkodva az Auschwitz Birkenau-i haláltáborban sok ezer, hasonló sorsú társával együtt mártírhalált halt német ápolónő, Helene Hanemann életének utolsó, „pokolban eltöltött hónapjait kelti   [>>>]

Döbbenetes erejű, megrendítő regényt írt Mario Escobar spanyol történész, író. Eredetei dokumentumokra támaszkodva az Auschwitz Birkenau-i haláltáborban sok ezer, hasonló sorsú társával együtt mártírhalált halt német ápolónő, Helene Hanemann életének utolsó, „pokolban eltöltött hónapjait kelti életre. A dokumentarista hitelességgel megformált regény utószavában Escobar arról szól, hogy csupán az asszony férjének és gyermekeinek a nevét változtatta meg, a többiek saját néven szerepelnek. Helene árja német nő volt, akinek egyetlen „bűne, hogy egy tehetséges cigány hegedűművészbe szeretett bele. Öt gyermekük már megszületett, amikor 1942 decemberében Himmler, az SS birodalmi vezetője elrendelte a cigányok bebörtönzését, ezzel egy időben felállították Auschwitzban a cigánytábort. Helene férjét és gyermekeit deportálták, az asszony egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy neki is a családjával kell tartania. 1943 februárjában már ezrével érkeztek a fogolytáborba a cigány csoportok, közöttük volt Helene és családja is. Márciusban, a táborban tífuszjárvány ütötte fel a fejét, ekkor 1700 embert végeztek ki a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében. Áprilisban újabb transzportot, 2677 cigány nemzetiségű foglyot deportáltak a táborba, és ekkor érkezett meg a „halálgyár orvosa, Josef Mengele, akit a tábor vezető főorvosának neveztek ki. Ezután elkezdődött minden idők legszörnyűbb, emberi ésszel felfoghatatlan, borzalmas emberkísérleteinek sorozata. Mengele úgy vélte Helene alkalmas arra, hogy a táborban élő gyermekeknek óvodát szervezzen. Az asszony mindent megtett annak érdekében, hogy a rábízott kicsiknek a körülményekhez képest jó dolga legyen, azt azonban nem sejthette, hogy valamennyien az elmebeteg orvos kísérleteinek tárgyává válnak majd. Döbbenetes erővel idézi föl a tábori élet szörnyűségeit a szerző, bemutatva Helene áldozatos munkáját, azt, hogy az asszony az utolsó pillanatig hitte, talán megmenekülhetnek. Azonban ő és a gyermekei is a gázkamrában lelték szörnyű halálukatA szerző Mengele utóéletének néhány fontos mozzanatát is felidézi a regénye végén, amely felzaklató, megrázó erővel szól mindarról, amely az emberiség legnagyobb szégyene mindmáig. Széles körű ajánlásra érdemes, azonban a regény sokak érzékenységét sértheti, erre mindenképpen figyelemmel kell lenni. [<<<]