Budapest ostroma Magyarország második világháborús történetének egyik meghatározó eseménye volt. A magyar történelemben nincs még egy olyan tragikus időszak, melynek polgári irodalma annyira széles körű lenne, mint a fővárosunkért vívott harcoké. Naplók és más visszaemlékezések sokaságai adnak   [>>>]

Budapest ostroma Magyarország második világháborús történetének egyik meghatározó eseménye volt. A magyar történelemben nincs még egy olyan tragikus időszak, melynek polgári irodalma annyira széles körű lenne, mint a fővárosunkért vívott harcoké. Naplók és más visszaemlékezések sokaságai adnak lehetőséget arra, hogy bepillantsunk a polgári lakosság ekkori életébe. A könyvtárnyi visszaemlékezés és történelmi feldolgozás ellenére a polgári áldozatokat a legtöbb történeti munkában csak mellékesen szerepeltetik. A hadtörténeti művek kifejezetten kerülik e témakört. A civilek sorsa ugyan nem volt tabu, de inkább a nők elleni erőszak vagy a málenkij robot kapcsán születtek feldolgozások. Mihályi Balázs térképész, hadtörténész egyik fő kutatási területe Budapest ostroma és azon belül is az ostrom személyes történetei, ilyenformán tagja a Budapest ostroma kutatócsoportnak. Egyik szerkesztője volt az amatőr történész, Hingyi Gyula teljes munkásságát két kötetben közre adó Budapest ostroma, 1944–45. Források Budapest ostromának történetéből (201926059–060) című posztumusz kötetnek. Véleménye szerint a fenti hiátus fő oka, hogy talán még nincs meg a kellő történelmi távlat az érzelem nélküli értékeléshez. A közbeszédben régen a szovjet parlamenterek meg a partizánok voltak a legfőbb témák, míg ma a kitörés vagy az állítólagos gettómentő német vezérőrnagy, Gerhard Schmidhuber körül építenek mítoszt. Budapest ostromáról máig számtalan tévhit létezik. A szerző célja, hogy a zömében feltáratlan, a Budapest 1944–1945-ös ostromához köthető civil veszteségeket áttekintse, a korábbi felszínes adatokon felül mélyebben ismertesse a polgári lakosságot ért atrocitásokat. Hány civil halt meg 75 évvel ezelőtt és mi okozta a tömeges öngyilkossági hullámot? – teszi fel a kérdést. A kutatáshoz a legfontosabb forrást a halotti anyakönyvi kivonatok jelentik. Az 1944–1950 közötti dokumentumok teljes feldolgozásával sikerült egy minden korábbinál pontosabb adattárat elkészíteni az ostrom időtartama (1944. december 24 – 1945. február 13.) alatt életüket vesztett civilekről. Ungváry Krisztián pl. harmincnyolcezer főben adta meg a polgári áldozatok számát. Azonban ez a számadat Budapestnek a teljes 1944–1945 évek alatti többlethalálozási száma a korábbi évekhez képest, az ostrom viszont nem két évig, hanem kevesebb mint két hónapig tartott, ezért ennél csak kevesebb lehetett az ostromhoz köthető halálozások száma (huszonöt-harmincezer fő között). Az ostrom történetének szomorú és kevésbé ismert része az öngyilkosságok témaköre. Volt, hogy egész családok végeztek magukkal, 172 ilyen esetet ismerünk (összehasonlításként Berlinben 3800, Bécsben 300 ez a szám), Az elkövetők motivációi között nagy súllyal esik latba a korábbi propaganda hatása, hiszen féltek a szovjet megszállástól, részben pedig úgy érezhették – és nem alaptalanul –, hogy az új rendszer nem sok jót tartogat számukra. De alapvetően az ostromról általában két dolog jut az emberek eszébe: a február 11-i kitörés és az, hogy a II. világháborús városokat ért ostromok egyik leghosszabbika volt, egyesek szerint hosszabb ideig tartott Sztálingrád vagy Berlin ostrománál. Az érzelmeket leginkább felkavaró folyomány a több száz, szovjetek által elkövetett atrocitás, melyek során civilek – köztük gyerekek, nők és öregek – is áldozatul estek, az ostrom idején és az azt követő zavaros időszakban. Ezek teljes számát csak becsülni lehet, hozzávetőleg elérheti akár az ezret is. A táblázatos statisztikákkal, diagramokkal és néhány (fekete-fehér térképpel kísért kötetet a közterületek névváltozásait tartalmazó lista, rövid összegzés és a felhasznált irodalom [<<<]