A történettudomány diszciplínája időnkét jelentős kihívásokkal néz szembe, melyek érkezhetnek a társadalom, a hatalom, a természettudományok vagy a társtudományok, a humán tudományok felől, s minden esetben a tudományosság megőrzése, az egyes progresszívnak számító irányzatokkal történő lépéstartás   [>>>]

A történettudomány diszciplínája időnkét jelentős kihívásokkal néz szembe, melyek érkezhetnek a társadalom, a hatalom, a természettudományok vagy a társtudományok, a humán tudományok felől, s minden esetben a tudományosság megőrzése, az egyes progresszívnak számító irányzatokkal történő lépéstartás ténye és tétje artikulálódik az e kihívásokra adott potenciális feleletekben. Az utóbbi száz évben azt látjuk, hogy a történettudomány tudott és akart is adekvát választ adni ezekre a kérdésekre és kihívásokra, melyek általában radikális belső megújuláshoz, módszertani és szemléletbeli változáshoz vezettek. Ezek között találjuk a természettudományok részéről érkező kihívást a századfordulón, amely kétségbe vonta a történettudomány tudományos státuszát, s amire a nagyfokú intézményesülés, a módszertani alapok összehangolása, és ahol lehetett az egzakt mérések felé történő elmozdulás volt a jellemző: megszületett a társadalom- és gazdaságtörténet. Hasonló kihívások érik a történettudományt az utóbbi évtizedekben is: a nyelvi fordulat, a posztmodern vagy más néven posztstrukturalista megközelítések a nagy történelmi narratíva hitelét és létjogosultságát kezdték ki, amire válaszul – az antropológia és a szociológia eredményeit felhasználva – megszületett a kultúratörténet, ami egy átfogóbb humán tudományos paradigmaváltásba illeszkedik szervesen: a cultural studies nemzetközi trendje a történettudományt sem hagyta érintetlenül. A jelen kötet is ezzel a kérdéssel foglalkozva adja a kultúrtörténet kompendiumát. Három nagyobb egységre bontható fel: az elsőben a jelentős hatással bíró személyek és gondolatok kerülnek előtérbe. Az előzmények között találjuk Nietzschét, Webert, Cassirer-t, Gadamert vagy éppen Bourdieu-t. Majd a „kultúratörténet történeté[t] ismerhetjük meg, így egy metanarratívát kapunk történészi szemmel a történettudomány kultúrtörténeti alakulásáról: az irányzat jelentős alakjai (Norbert Elias, Natalie Zemon Davis, Carlo Ginzburg) mellett az alapvető témák, kérdésfeltevések tárgyalása is helyet kapott a kötetben. Így szó esik a mindennapok történetéről és a történeti antropológia viszonyáról, a nők és a társadalmi nemek történetéről, fogalom- és diskurzustörténetről, valamint tudománytörténetről. A befejező részben olyan kulcsszavakat dolgoz ki a szerző, mint tény/objektum/igazság, magyarázat/megértés, nyelv/narrativitás vagy éppen igen átfogó jelleggel: kultúra. A kötet hiánypótlónak számít a magyar tudományos életben, mivel eddig leginkább idegennyelvű szakmunkákból kellett tájékozódnia az egyes kutatóknak, egyetemi hallgatóknak, ebből kifolyólag minden történésznek és történelmet hallgató egyetemistának ajánlható könyv Ute Daniel nagyívű összefoglalója. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]