Velence ihlető varázsának terjedelmes magyar nyelvű irodalmát gyarapítja Bánki Éva könyve, amely nem hagyományos útikalauz, hanem szó szerint élménybeszámoló. Az ötvenéves asszony egy napon elhatározza, hogy nyolcéves kislányával negyedévre kitelepül Velencébe, mert ott élve akarja megismerni a   [>>>]

Velence ihlető varázsának terjedelmes magyar nyelvű irodalmát gyarapítja Bánki Éva könyve, amely nem hagyományos útikalauz, hanem szó szerint élménybeszámoló. Az ötvenéves asszony egy napon elhatározza, hogy nyolcéves kislányával negyedévre kitelepül Velencébe, mert ott élve akarja megismerni a város köznapi valóságát. Több hónapos előkészület után megérkeznek Velencébe, ahol vár rájuk szállásadónőjük, a 83 évesen is fürge Effie néni, aki osztrák származásúként magyarul is beszél. Tél végén érkeznek a fázós, didergős városba, amely a szerzőnek régi ismerőse; visszaemlékezik első látogatására, amikor a rázúduló temérdek szépségtől „érzelmi sokkot kapott, amelynek hatása azóta sem múlt el. Miközben berendezkednek albérletükben, megismerik a nemzetközi összetételű szomszédságot, fölfedezik a környéket, a Dorsoduro kerület zegzugos sikátorait. Mivel a gyerek iskolába jár -- kiderül, milyen egy velencei elemi iskola; aztán influenzás lesz – kiderül, milyen a velencei közkórház; vásárolni megy – kiderül, milyenek a velencei boltok. A köznapi élet szokásos tevékenységei mellett anya és lánya fölkeresik Velence ismert és kevésbé ismert látnivalóit, a híres múzeumokat és az eldugott nevezetességeket, mint Torcello szigete, egy félreeső ódon templom vagy scuola (közösségi terem). Bánki Éva mindazonáltal egy-egy nevezetességet említve mindig elősorolja a legfontosabb rá vonatkozó tudnivalókat, vagy érdekességeket, főképp azokat, amelyek a középkori velencei-magyar kapcsolatokat szemléltetik. Rendre kitekint Velence történelmének korszakaira, így a népvándorlás korára, a bizantinikus periódusra vagy a barokk évszázadára. Rengeteg művelődéstörténeti érdekességet közöl a velencei színjátszásról, az építkezések sajátosságairól, a hajóépítés múltjáról; egyként megidézi a nagyhatalmú dózsék alakját, a jelenkori családi élet szokásait, az étkezések, összejövetelek hangulatát, egyáltalán, a velencei élet minden sajátos vonását. Élménybeszámolóját derűs bizakodással zárja: „Az idő mindig boldogan újrakezdődik. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]