A 444.hu a nagy sikerű kiadványát, a 444 jó hely Budapesten című városi kalauzát felfrissített formában adja ismét közre: az első kiadás 2018-ban jött ki a nyomdákból, a négy évvel korábbi Budapest igen más képet mutatott, mint a mai. A koronavírus-járvány miatt számos hely bezárt vagy átalakult,
[>>>]
A 444.hu a nagy sikerű kiadványát, a 444 jó hely Budapesten című városi kalauzát felfrissített formában adja ismét közre: az első kiadás 2018-ban jött ki a nyomdákból, a négy évvel korábbi Budapest igen más képet mutatott, mint a mai. A koronavírus-járvány miatt számos hely bezárt vagy átalakult, míg a járvány viszonylagos lecsengése után sok új hely is megnyitotta kapuit. Az szerencsére továbbra is változatlan, hogy sok kiváló helyen lehet jót enni, jót inni, lényegesen erősebb a kulturális kínálat, jobbak a sportolási lehetőségek, gazdagabb a boltok kínálata. A friss, fiatalos dizájnnal megáldott, tematikus útikönyvben megtalálhatjuk, hova kell menni enni, kirándulni, inni, sportolni, szórakozni, kulturálódni, és a tizenkét fejezetbe elrejtve kaphatunk még egy rakás információt, jó tanácsot olyan témákban is, amire álmunkban sem gondoltunk volna. A felfrissített kalauz továbbra is hasznos tanácsadó lehet mindenkinek, legyenek helyiek, évek óta itt élők, vagy csak nemrég felköltözött lakók, akik jobban megismerkednének Budapest ezerszínű arcával. A kiadványt érdeklődő olvasóknak ajánljuk. A jelen kiadás tehát nem tekinthető azonosnak a 2018-as edícióval, bár címében megegyezik, tartalmát tekintve komoly eltérést mutat. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]