Az 1918-19-es oroszországi eseményeket követően sok ún. fehér orosz, vagyis a kommunisták ellen harcoló orosz menekült Nyugat-Európába, a diaszpóra kulturális és politikai központjává pedig a húszas évek végére egyértelműen Párizs vált. A francia fővárosban voltak orosz lapok, irodalmi élete, egy   [>>>]

Az 1918-19-es oroszországi eseményeket követően sok ún. fehér orosz, vagyis a kommunisták ellen harcoló orosz menekült Nyugat-Európába, a diaszpóra kulturális és politikai központjává pedig a húszas évek végére egyértelműen Párizs vált. A francia fővárosban voltak orosz lapok, irodalmi élete, egy színháza, iskolái, esti tanfolyamai, árvaházai, egy-két idősotthona, egy árvaháza és számos étterme. Az orosz emigánsok legtöbbje nincstelenné vált. Közhelyszámba ment, hogy Párizsban akkoriban valósággal nyüzsögtek az orosz nagyhercegek, akik portásként, pincérként, autó- vagy joghurtgyárakban dolgoztak, hercegnők, akik a ruhaiparban varrtak vagy modellkedtek, rengeteg egykori fehér tisztből pedig párizsi taxisofőr lett. A száműzöttek arra számítottak, hogy egyszer majd hazatérhetnek, ám a bolsevikok győzelmével mindez az álom köddé vált. A franciák eleinte együttérzésükről biztosították az orosz emigránsokat, de a harmincas évekre, a nagy gazdasági világválság idejére a viszony feszültté vált, s amikor már nem volt elegendő állás, jelenlétük nemkívánatossá vált Párizsban. Addigra az oroszok jelentős része is csalódottá vált, egyesek fasiszta csoportokhoz csatlakoztak, 1932-ben pedig egy orosz menekült, Pavel Grogulov agyonlőtte az akkori francia miniszterelnököt, Paul Doumer-t, aki állítása szerint nem tett eleget a fehér oroszokért. Közben az orosz emigráns közösséget szétszakította a gyanú és a kétszínűség. A harmincas évek elejére ugyanis a bolsevikok beszivárogtak a fehér orosz szervezetekbe, így lehetetlen volt megmondani, hogy ki volt valódi fehér orosz és ki állt titokban a Cseka szolgálatában. A harmincas években pedig több nagy port kavart emberrablás is történt: a kommunisták Moszkvába hurcolták a legveszélyesebbnek tartott emigránsokat, és ki is végezték őket. Ebbe a világba kalauzolja el az olvasókat annak a Vanora Benettnek a legújabb regénye, aki orosz szakos egyetemistaként, irodalmi olvasmányaiban hallott először ezekről az "árvákról", s első orosz tanárnője maga is egy ilyen párizsi menekültcsaládból származott. A történet 1937 szeptemberében veszi kezdetét. Evie, egy gazdag amerikai családból származó lány ekkor érkezik Párizsba, hogy megismerje nagyanyját, Constance-t, akiről csak néhány homályos gyermekkori emléket őriz. Azonban nem sokkal az érkezése után a nagymama meghal, és nem hagy hátra mást, csak egy zavaros üzenetet. Az utolsó kívánsága az, hogy az unokája kutassa fel a titokzatos "Zsenyát" (a Jevgenyij beceneve), akire élete utolsó pillanataiban gondolt. Evie, anélkül, hogy bárkit is ismerne Párizsban, nekilát a keresésnek, melyben Jean, az orosz taxisofőr segítségére számíthat. Ám nem is annyira könnyű fellelni a keresett személyt, ráadásul az orosz emigráns világ telis-tele van politikai cselszövésekkel... A kötet a szerző történelmi utószavával zárul. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]