A sokoldalú közszereplőként ? aktív környezetvédőként, politikai kommentátorként, tudósként és tanárként ? ismert Lányi András az utóbbi bő tíz évben született írásaiból állította össze kötetét, amely az ökológiai gondolkodás filozófiai megalapozásnak kérdéskörét járja körbe. A szerző alapvetése
[>>>]
A sokoldalú közszereplőként ? aktív környezetvédőként, politikai kommentátorként, tudósként és tanárként ? ismert Lányi András az utóbbi bő tíz évben született írásaiból állította össze kötetét, amely az ökológiai gondolkodás filozófiai megalapozásnak kérdéskörét járja körbe. A szerző alapvetése szerint az egyre súlyosabb méreteket öltő környezetszennyezés problémájára a puszta technikai reakciók mellett filozófiai válaszokat kell adni; az ökológiai kihívás az ember és az emberi létről alkotott fogalmak alapjaira kérdez rá, és egy ökofilozófia kidolgozását kívánja meg. A négy nagyobb szerkezeti egységből álló kötet első része ebből a megfontolásból kiindulva, az ökofilozófia eszmetörténeti gyökereit is feltárva tárgyalja a környezet új fogalmát. A következő két tematikus egység az új filozófia ? az erkölcs fennhatóságát az embereken túl más élőlényekre és a természetre is kiterjesztő - etikai megalapozását és ennek politikafilozófiai következményeit tárgyalja. A záró rész az egyes társadalmi alrendszerek (tudomány, nevelés, tömegkommunikáció) vizsgálatával keresi a választ arra a kérdésre, hogy minden erről való tudásunk ellenére miért nem tesz meg mindent az emberiség a fenyegető környezeti katasztrófa megakadályozása érdekében. Az irodalomjegyzékkel záruló, bizonyos fokú filozófiai jártasságot megkívánó tanulmányokra az ökológiai gondolkodás iránt érdeklődő nagyközönség figyelmét is érdemes felhívni.
[<<<]
Pld.
Raktár
Rakt.jelzet
Lelt.szám
Info
Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa :
1 kölcsönözhető, ebből 1 kiadva; nincs elvihető (nincs rá előjegyzés)