A félig magyar származású francia bölcselő, Edmond Bordeaux-Székely saját bevallása szerint a Vatikán Titkos Levéltárában fedezte fel az esszénus ősiratokat és Jézus ?igazi evangéliumát?. Az iratokat lefordította, kiadatta, és ezen tanítások laza értelmezésére egy sajátos életfilozófiát is
[>>>]
A félig magyar származású francia bölcselő, Edmond Bordeaux-Székely saját bevallása szerint a Vatikán Titkos Levéltárában fedezte fel az esszénus ősiratokat és Jézus ?igazi evangéliumát?. Az iratokat lefordította, kiadatta, és ezen tanítások laza értelmezésére egy sajátos életfilozófiát is alapított, amelynek középpontjában a növényekre és nyers ételekre alapozott ún. biogenikus életmód állt. Ennek propagálására az íróval, Romain Rollanddal együtt hozott létre közös társaságot még az 1920-as években, valamint az esszénus tanításokat és saját elképzeléseit jó néhány könyvben is hirdette. Ezek közül az utolsó a mostani, eredetileg angol nyelven, 1989-ben megjelentetett mű, amely mintegy summázatát adja életművének. Első része (Az esszénus út) apokrif bibliai iratokra alapozva mutatja be a világvallások örökségét egyesítő őskeresztény közösség hitelveit és életmódját, míg a második rész a biogenikus élet alapelveivel ismertet meg, amely az étkezésen túl más életmódbeli megfontolásokat is magában foglal, középpontba állítva, az egyszerű, organikus és kreatív életvitelt. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]